websikehealthcheck

Blog...

Tanulási képességek turbózása 2.3

( gyorsolvasás utolsó lecke részlete, könyvek feldolgozása)
/ javasolt korhatár 14-16 évtől /
Áttekintés: az új képességeid használata

Amikor teljesítetted a 10. leckét, észre fogod venni, hogy a képességeid lényegesen magasabb szinten vannak, valamit, hogy mennyit fejlődött a gyorsolvasási képességed az első lecke óta. Még akkor is, ha lassabban haladsz és csak a 4-es vagy 5-ös leckét fejezed be, meglesznek a szükséges alapjaid ahhoz, hogy önállóan is gyakorolhasd a gyorsolvasást.

Lehet, hogy a saját anyagodon szeretnél gyakorolni, amíg hozzászoksz a gyorsolvasás technikájához, majd utána térnél vissza a többi leckékhez.

Amikor könyvet választasz, először vizsgáld meg azt. Ez azt jelenti, hogy olvasd el a borítón és annak a belsőjében található információt, az előszót, a tartalomjegyzéket, valamint legalább az első fejezetet, teljes sebességgel. Ekkor tudni fogod, hogy mit tartalmaz a könyv, illetve, hogy mire számíthatsz. A tartalomjegyzék olvasása térképként szolgál, így nem ér meglepetésként a fejezetek közötti váltás, valamint láthatod, hogy hogyan épülnek egymásra az egyes szakaszok. Ez segíti az elmédet, hogy természetes kapcsolatot alakítson ki az egyes részek között.

Lehet, hogy úgy érzed, hogy a megvizsgálás után nem is akarod elolvasni a könyvet. Így sok időt megspórolhatsz.
Ha információra van szükséged John F Kennedy elnökségéről, és találsz egy könyvet, aminek címe, hogy a „Kennedy korszak”, egy elnöki képpel a borítóján, tudnod kell, hogy ez a könyv tényleg az-e, amire szükséged van. Így elkerülheted, hogy a könyv felénél döbbenj rá, hogy ez a könyv nem is John F Kennedy elnökségéről, hanem az apjáról szól.

A könyvek vizsgálata során az emberek gyakran kihagyják a borító belsejébe írt rövid véleményeket. Ezekből azonban sokszor mindent megtudhatsz egy könyvről. Ne érezd úgy, hogy muszáj befejezned egy könyvet, ha az nem tartalmazza a számodra szükséges információkat. Sokan elkezdenek egy könyvet és úgy gondolják, hogy be kell fejezniük, akkor is, ha nem találják érdekesnek, vagy nincsenek benne a számukra fontos információk. Ne vesztegesd az idődet egy rossz könyvvel. Vizsgáld meg a könyv tartalmát, hogy segíts az agyadnak egy térképet készíteni, ami mentén haladhatsz, ahogy olvasol.

Előkészület:
Fontos, hogy először elolvasd a függeléket, a tartalomjegyzéket és a szólistát, valamint nézd meg az illusztrációkat. Ha gyorsolvasol, akkor minden oldalon megállni, hogy kikeress egy-egy szót, nagyon zavarja az olvasás élményét.

Ha a függelékkel vagy a szólistával kezdesz, az olvasást nem fogja megszakítani a szavak vagy illusztrációk kikeresése. Ezeknek a részeknek az elolvasása segíteni fog a térkép kialakításában, ami ismerőssé teszi az anyagot akkor, amikor a tényleges olvasást elkezded.

Ezek elolvasása továbbá segíti a könyvvel kapcsolatos kérdések kialakulását, melyek fontosak az érdeklődés fokozásában, a felfogásban, és megértésben. Ezek, a leckék során részletesebben vannak leírva.

Tanulási szokások:
Tanulj előre. Mindig hátrányban leszel, ha az előző estére próbálsz mindent bezsúfolni. Egy nappal előbb fejezd be a tanulást. Például, ha a vizsgád pénteken van, már szerdán fejezd be a tanulást, így csütörtök este nyugodtan tudod átolvasni az anyagot. Ez növelni fogja a magabiztosságadat, így nyugodtabb leszel a vizsga közben.
Természetesen fontos, hogy elegendő időt tölts alvással, valamint vedd figyelembe, hogy a drogok és az alkohol mindig rontani fog a tanulási képességeden, valamint a vizsgán nyújtott teljesítményeden.
Ezen kívül rengeteg könyvet találhatsz, amelyek különböző tippeket adnak a tanulási szokásaid javítására.

Jegyzetelés:
A legtöbbször jegyzeteket kell készítened az olvasottak alapján, akár munkához, iskolához vagy személyes kutatáshoz olvasol.

Sok más könyv is segíthet a jegyzetelésben.
Az új gyorsolvasó képességeddel gyorsan átolvashatod a jegyzeteidet, hogy tovább javíts a tanulási képességeden. Íme egy javaslat a jegyzetelés hatékonyságának javítására: miután befejezted a jegyzetelést, azonnal olvasd át a jegyzetet, majd ellenőrizd mire emlékszel belőle.

Ezután ismételd meg a folyamatot. Ez az egyszerű átolvasás/emlékezés folyamat csak pár percet vesz igénybe, és később nagyban megkönnyíti a tanulást és az emlékezést. Az anyag ismétlése, amikor még friss a memóriádban, még jobban belevési az emlékezetedbe azt, így bármikor elő tudod hívni.

A jegyzeteidbe készíthetsz rajzokat is, amikre könnyebb emlékezni. Például emlékezni szeretnél arra, hogy „1492” és „Kolumbusz három hajója” akkor a jegyzetedbe rajzolhatsz három kicsi hajót, amint az „1492” felett hajóznak el. Ezen kívül leírhatod a hajók monogramját is (N, P, SM).

Az agyad könnyeben tud emlékezni rajzokra, mint nyers tényekre. A jegyzeteket rövid bekezdésekbe írd, mellettük a hozzájuk kapcsolódó ábrákkal. Így az agy összekapcsolja a rajzot az információval, ami megkönnyíti azok előhívását.

Ne emelj ki vagy húzz alá egyes részeket. Kiemelés a tanulás egy passzív módja. Lelassítja a tanulást, valamint a kiemelés során igazából azt választod ki, hogy mit nem tanulsz meg. Lehet, hogy úgy gondolod, hogy az egyes részekhez majd visszatérsz, hogy megtanuld, de miért ne tanulnád meg őket rögtön.

Ha gyorsolvasás közben látsz egy fontos gondolatot, tegyél egy pipát a margóra és haladj tovább, vagy tanuld meg egyből. A különböző elfoglaltságok keresése a lustaság egy jele. Úgy gondolod, hogy ezekkel ténylegesen valami hasznosat csinálsz, de közben csak a tanulást halogatod. Minden fontos rész kiemelésével csak késelteted a tanulást. Tanulj, ne pedig minden aláhúzogatásával, vagy más felesleges tevékenységgel töltsd az időt.

Tanács:
Ne fogadd el vakon az írók által levont következtetéseket. A legtöbb író azzal a céllal írja a könyvét, hogy megerősítse a saját hitét, illetve, hogy bebizonyítsa a saját elméletét.

A Tények és az Elméletek ugyanolyan tintával vannak nyomtatva.

Mindig ellenőrizd az információt különböző forrásokból, bármilyen témáról is legyen szó.
Napjainkban információ áradatnak vagyunk alávetve. Ennek eredményeként elfogadjuk az információkat anélkül, hogy utánajárnánk honnan származik. Ez különösen gyakori az interneten, ahol szinte minden forrás névtelen, álnév vagy csaló.

Ezek az információk gyakran hamisak és akár szándékosan félrevezetők. Az intelligens emberek gyakran azt gondolják, hogy ők meg tudják különböztetni az igaz információkat a hamistól, azért, mert ők intelligensek. Ez ritkán fordul elő.

Sok hír és könyv azzal a céllal íródott, hogy az intelligens embereket vezessék félre. A hírek gyakran csak egy nézőpontból mutatják be a történteket, tények visszatartásával.
Amikor új információt olvasol, ne fogadd el, mint igazság, csak azért, mert fekete fehéren van nyomtatva. Emlékezz arra, hogy valaki ezt azért írta, hogy mások elolvassák, hogy szórakoztassa az olvasóit, hogy meggyőzzék őket a saját igazukról, vagy egyéb okokból.

Koncentráció:
A koncentráció nagyon fontos a gyorsolvasáshoz. Ha kényelmetlen, feszült, mérges, vagy stresszes vagy nem fogsz tudni gyorsolvasni és nem fogod megérteni, amit olvasol.

Tegyél tudatos erőfeszítéseket annak érdekében, hogy megnyugodj és kényelembe helyezd magad, mielőtt elkezded az olvasást.
Se hangos zene, se pedig a tévé ne legyen bekapcsolva. Legyen annyira csend, amennyire lehetséges. Lágy, halk zene segíthet tompítani az utcáról beszűrődő hangokat és egyéb háttérzajokat.

Ha bővebben érdekel a hatékony tanulási módszer, itt olvashatsz róla a gyakorló programmal együtt.

Gyurik László
Gyurik László vagyok, gyorsolvasás specialista, tréner. Középiskolásoknak segítek abban, hogy a tanulás számukra ne a kötelező küszködés legyen, hanem a boldogulás eszközeként alkalmazzák. Szeretném megmutatni, hogy a tanulás könnyű is lehet és általa a való életben való boldogulás élvezetes és sikeres legyen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a süti nem hízlal és nem rontja a fogakat! Weboldalunk a látogató élményének javítását segítő "sütiket" használunk csupán, amely nem gyűjt személyes adatokat. Elfogadod a sütinket? Mesélj még róla...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás