websikehealthcheck

Rólam

Gyurik László vagyok, vállalkozó, eredményes-tanulás specialista, tréner. Amikor a fiam középiskolában harmadéves lett, amikor megkaptam az első meghívót fogadóórára, mivel a gyerek földrajzból bukásra állt. A fogadóórán kiderült, hogy magyarból sem sokkal jobb a helyzet és a beszélgetés során a tanárnő elmesélte, hogy sajnos a gyerekek többsége nem hajlandó olvasni. Pontosan tudtam mit kell tennünk, mert általános iskolában magam is nehézséggel kezeltem a tanulás témáját. Nagyon lassan és nehezen olvastam, a szemem előtt összefolytak a betűk. Nyomasztott az állandó megfelelési kényszer és az időhiány.  Ekkor ismerkedtem meg azzal a tanulási módszerrel, ami teljesen megváltoztatta az életemet. Nem csak 2 diplomát szereztem, de ma már vállalkozóként más vállalkozóknak segítek, hogy a pénzügyeik rendben legyenek. Az igazi küldetésemnek azonban azt érzem, hogy a középiskolás fiataloknak segítsek, hogy a legtöbbet hozhassák ki magukból és felismerjék, hogy a tanulás által elérhetik az álmaikat, megvalósíthatják önmagukat!
Ezért írtam Az eredményes tanulás praktikái című könyvet, ami bemutatja azokat a tippeket, gyakorlatokat, melyek segítségével a tanulás a kötelező nyűg helyett egy örömet és sikerélményt jelentő tevékenység lesz!

Üzenni szeretnél?

Ha kérdésed van a könyvvel vagy a módszerrel kapcsolatban, esetleg csak üzenni szeretnél nekem, kérlek használd ezt az űrlapot!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Ez a süti nem hízlal és nem rontja a fogakat! Weboldalunk a látogató élményének javítását segítő "sütiket" használunk csupán, amely nem gyűjt személyes adatokat. Elfogadod a sütinket? Mesélj még róla...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás