
Nagy örömmel vettem ma át a postástól az elsőbbségi küldeményként feladott könyvet, Az eredményes tanulás praktikáit. Köszönöm szépen a gyors, precíz, pontos feladást, melynek köszönhetően megismerhetem
azokat a fortélyokat, amelyek segíteni tudják nem csak a magam, de gyermekeim tanulását is.
Idősebbik gyermekem a egyetemista, fiatalabb gyermekem pedig végzős gimnazista.
Én magam néhány hete kezdtem meg tanulmányaimat a
szakjogász képzésben.
>
Gyakorló jogászként temérdek olvasni való vesz körül, és a szakjogász képzésen is kapunk bőven olvasni való szakirodalmat. Ez így együtt, de külön-külön is elegendő indok volt arra, hogy megrendeljem a könyvet,
>
Én magam nagyon lelkes vagyok a lehetőségtől, hogy érdemi segítséget kapok a könyvtől, gyermekeim kicsivel szkeptikusabbak. Feltett szándékom, hogy bebizonyítsam és megmutassam nekik, hogy működik a “varázslat”, és reményeim szerint ők is érdemben tudják majd használni
a vizsgáikra történő felkészülés során.
>>
> Köszönöm, hogy megírták a könyvet és elérhetővé tették valamennyiünk
> számára a megismerését.
>
> Munkájukat köszönve tisztelettel:
……
ui:
Ebédszünetemben volt lehetőségem elolvasni a Bevezetőt, minden szavával egyet értek. Izgatottan várom, hogy a további fejezeteket is elolvashassam és hasznosíthassam az azokban leírtakat. 🙂
Tisztelettel: A