Semmi sincs ingyen… vagy mégis?

20-30 évvel ezelőtt is jelentős összeget kellett fizetnie annak, aki szeretett volna kitanulni egy mesterséget egy profi mellett. Ez lehetett egy pékség, egy cipész, fodrász, cukrász vagy épp szobafestő. A tudást és a tapasztalatot meg kellett fizetni.
Ez bizony ma sincs másképp, gondoljunk csak bele, hány helyen kell fizetni most is az “inas évekért” és a való életben szerzett szakmai tapasztalatért. Ezt pontosan tudja egy könyvvizsgáló gyakornok vagy egy ügyvédbojtár, aki gyakran minimális gyakornoki fizetésért éjt nappallá téve robotol, hogy minél többet tanulhasson a szakmáról és feljebb jusson a ranglétrán. Vállalják a költséges tanuló éveket minden megpróbáltatásával és nehézségével együtt, mert tisztában vannak az értékével.
De miért nem igaz mindez, az iskolában szerzett tudásra? Azt miért nem tartják ennyire értékesnek? A válasz egyszerű: mert ingyen van, nem kell érte fizetni, ezért nem érzik értékesnek sem.

Óriási teher nehezedik a diákokra

Azért született ez a bejegyzés, mert néhány nappal ezelőtt történt valami, ami azóta sem megy ki a fejemből és próbálom megfejteni.
A gyermekem gimnáziumba jár, utolsó évesként épp az érettségire készül. A többi szülőtől állandóan csak azt hallottam, hogy rengeteg a tananyag, a gyerekek nem tudnak lépést tartani az elvárásokkal, nehezen megy az érettségi tételek kidolgozása, akinek már megvan néhány tétel, irigyen megtartja magának és még véletlenül sem osztja meg a többiekkel. Ami persze csak tovább fokozza az osztályban amúgy is jelenlévő feszültséget.
Ahogy hallgattam a szülők panaszkodását és kétségbeesését, azonnal eldöntöttem, hogy valamilyen módon segíteni szeretnék ezeknek a diákoknak és ezáltal persze a szüleiknek is. Miért is ne tenném, ha a kezemben a megoldás? Hiszen pontosan ismerem azt a módszert, amivel a gyerekek képesek hatékonyan tanulni és kevesebb idő alatt, jobb eredményeket elérni.
Az eredményes tanulás módszere nem csak nekem, hanem a gyermekeimnek is segített leküzdeni a tanulási nehézségeket. Lelkesen kerestem meg az osztályfőnököt és megbeszéltük, hogy tartunk egy rendhagyó “eredményes tanulás módszertan” órát a diákoknak.

Nem kötelező az óra? Viszlát!

Felkészülten érkeztem az iskola épületébe, alig vártam, hogy átadhassam azt a tudást, ami nekem annyit segített. A nap további része azonban nem úgy alakult, ahogy azt elképzeltem. Az osztályfőnök ugyanis beteg lett, ezért az osztályt értesítették, hogy az óra elmarad. Nekem viszont elfelejtettek szólni, ezért hát bementem és meglepődve álltam a szinte üres teremben.
Mikor kérdeztem a még ott lévő tanulókat, hogy nem akarnak-e maradni és meghallgatni, nem fontos-e nekik az érettségire való felkészülés, azt mondták, ha nem kötelező az óra, ők inkább mennének…
Csalódott voltam, és akkor született meg bennem a fenti gondolat, miszerint amiért nem fizetünk (vagy legalábbis pénzben nem) és ingyen van, azt nem is értékeljük igazán. De jól van ez így?

Miért nem segítünk?

Már hazafelé tartottam, amikor az előbbi gondolatmeneten tovább haladva eszembe jutott, amit az egyik Anyuka mesélt nemrég arról, hogy nem adják oda egymásnak a kidolgozott tételeket a gyerekek. Vajon ez is azt bizonyítja, hogy amiért mi magunk fizetünk, vagy jelen esetben amiért mi dolgozunk meg, azt jobban értékeljük? De ez nem ok arra, hogy ne osszuk meg másokkal…
A napokban olvastam egy cikket egy kutatásról, amit svéd diákok bevonásával végeztek. A lényeg az volt, hogy azért tudtak hatékonyan tanulni, mert kollektívan, csapatként dolgoztak ki minden feladatot. Hogy miért nem működik ez nálunk? Szerintem ez nem csak nálunk, sehol máshol nem működik, ha az, aki ad, úgy érzi, nem kap cserébe semmit.

Mondjuk, hogy egész nyáron keményen dolgozol: kapálsz, földet művelsz, gyomlálsz, krumplit termesztesz. Ősszel, mikor kézzelfoghatóvá válik a munkád gyümölcse, odaadnád ezt csak úgy, bárkinek úgy, hogy nem kapsz érte semmit?
Merthogy ilyenkor általában megjelennek a rászorulók, a kéregetők, akik a saját, a tiédnél rosszabb helyzetükre hivatkozva szeretnének kapni a krumplidból, vagy épp a kidolgozott érettségi tételeidből…
Az ember persze alapvetően jó és szeret segíteni, de egy idő után belefárad, ha ezeket a segítségeket nem érzi viszonzottnak.

Mit adhatsz cserébe?

De mit tehetsz, ha történetesen Te vagy az, akinek segítségre van szüksége és esetleg nem tudsz érte fizetni? Az esetek többségében nem is pénzről van szó, hiszen egy érettségi tételnek sincs meghatározott ára… De sok minden mást is adhatsz cserébe a pénzen kívül, ezáltal pedig Te is jobban fogod érezni magad, mert nem “csak úgy” ingyen jutottál hozzá az adott dologhoz, arról nem is beszélve, hogy a másik fél mennyire megbecsülve és elismerve érzi majd magát.

És itt nem kell nagy dolgokra gondolni. A csere lehet gyakorlatilag bármi, amitől jól érzitek magatokat – mindketten.
Egy a lényeg: értéket adj. Mindig. Ha valakitől kapsz egy számodra értékes dolgot, igyekezz egy legalább olyan értékes dolgot adni viszonzásképp. Ha így teszel, biztosíthatlak, hogy boldog életed lesz, sok baráttal és kiegyensúlyozott emberi kapcsolatokkal.

De akkor mi legyen a tételekkel?

Az én tanácsom az, hogy az igazi hatékonyság érdekében dolgozzatok csapatban! Osszátok fel a tételeket, mindenki dolgozza ki a részét, majd kérjetek meg egy tanárt, hogy nézze át, mielőtt neki álltok megtanulni!
Illetve, néhány tanács, ami még segíthet:

• készíts vázlatokat, ez segít rendszerezni a tanultakat
• minden tételhez tanulj meg 3-5 olyan mondatot, amit álmodból felkeltve is kívülről fújsz, és biztosan kihúz a bajból!
• gyakorold a hangos, érthető beszédet mások előtt

És a legfontosabb: ha ingyen kapod a tételeket, ami segítség a számodra, cserébe add a megbecsülésed!
Ha pedig már túl vagy néhány hasonló megpróbáltatáson és van olyan bevált praktikád, ami segített egy dolgozatra, vagy vizsgára való felkészülésben, írd meg hozzászólásban, hogy eljusson másokhoz is!