Mi szükséges az egyetem jogi karán az első félév túléléséhez?
Gyurik László
Nincs hozzászólás
Erről kérdeztem Rétallérné dr. Görbe Évát tanulásmódszertani szekértőt, a KRE Jogi kar tanárát.
A jogon rengeteg memorizálandó anyag várható így memoriter technikákat érdemes megtanulni.
Amit még jó tanácsként adnék az az ötlépcsős módszer, a tantárgyi jegyzetek feldolgozásához. Az is fontos lenne, hogy járjon az órákra még akkor is, ha úgy tűnik, hogy nem jó az előadó. Az órai jegyzeteket, aznap amikor az óra volt fussa át, ha kicsit több ideje van dolgozza fel. Érdemes lenne úgy jegyzetelni (Corner módszer), hogy egy vastagabb margót hagy ahova kiegészítéseket tud írni. Alakítsa ki a jegyzetei rendszerét. Az egyetemen már nemigen szoktak füzetbe jegyzetelni, kapcsos lapok és mappák jól használhatóak, ezt hétvégén érdemes rendszerezni. Az első fél év szokott a legnehezebb lenni, mert át kell állni egy új típusú tanulásra. Megajánlott jegy szerzési lehetőséggel (ha lesz ilyen) érdemes élni, mert akkor a vizsgaidőszak kicsit könnyebb lehet.
(Az eredményes tanulás praktikái c. könyvben erről részletesebben olvashatsz.)
Gyurik László vagyok, gyorsolvasás specialista, tréner.
Középiskolásoknak segítek abban, hogy a tanulás számukra ne a kötelező küszködés legyen, hanem a boldogulás eszközeként alkalmazzák.
Szeretném megmutatni, hogy a tanulás könnyű is lehet és általa a való életben való boldogulás élvezetes és sikeres legyen.
Vannak olyan tanulók, akik okosak, jól tanulnak, de még sem mernek társaságban, vagy feleléskor megszólalni, vagy szóbeli vizsgán gyengébben teljesítenek.
Fura egy kérdés. Majdnem annyira fura, mintha azt kérdezném, hogy a gyógyszer miért nem gyógyítja meg a beteget. Ennek számtalan oka lehet. Vegyük ezeket sorra:
Ez a süti nem hízlal és nem rontja a fogakat! Weboldalunk a látogató élményének javítását segítő "sütiket" használunk csupán, amely nem gyűjt személyes adatokat. Elfogadod a sütinket? Mesélj még róla...
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.